Pattanásos bőr


Az lesz Pattanásos bőros bőrű, aki valamelyik szülőtől örököl a normál méretű faggyúmirigyei mellett nagyobbakat is. Ezek a pubertáskorban az emelkedő (amúgy normális) hormonszintre túlműködéssel reagálnak. Mivel a pici nyíláson nem tud a bőr felszínére jutni a túlműködés által termelt váladék, a faggyúmirigy megreped. A zsírsavak, amik a bőr felszínén védenek, máshol, a bőr rétegei között már erős gyulladást okoznak, ez, ha sokáig fennáll, tönkreteszi a kötőszövetet, a bőrt, és torzító hegeket hagy maga után.

Én úgy gondolom, hogy akinek „heges a bőre, hegesedik a lelke is”. Mivel a Pattanásos bőrok a felnőtté válás legkritikusabb időszakában jelentkeznek, a gyermekek komoly lelki traumaként élik meg őket, ami hosszú távon önbizalom hiányhoz vezethet. Ez nem szabadna, hogy bárkivel megtörténjen, hiszen ez egy gyógyítható bőrbetegség. Az időben elkezdett kezelés megelőzi a hegek kialakulását. A megkezdett célzott terápia a már meglévő hegek egy részét is „ki tudja javítani”.

A kozmetikusnak és a bőrgyógyásznak együtt kell működni a siker érdekében, kinek-kinek a saját kompetenciáját szem előtt tartva. A bőrgyógyász megakadályozza, hogy új gyulladt góc keletkezzen, a kozmetikus pedig szakszerűen kitisztítja a gyulladt területeket, hogy ne maradjon torzító csomó. Emellett az ő feladata is az, hogy hidratálja, ápolja a bőrt, figyelembe véve a bőrgyógyász által beállított szisztémás terápia pl. isotretinoin okozta kivételes kezelési igényeket.